Menu Close

Budapesti Városdiplomáciai Akadémia

Az Akadémia missziója olyan értékvezérelt fiatal városdiplomata gárda kiépítése, amely konstruktívan vesz részt a jövőt alakító nagy vitákban és képes nagyfelbontású képet alkotni a körülöttünk zajló eseményekről. Bízom benne, hogy az Akadémia a sikeres első év után még hosszú ideig folytatja majd tevékenységét.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere

A Városdiplomáciai Akadémia támogatásával Budapest erőteljesebben és hatékonyabban tudja a helyét és szerepét a nemzetközi együttműködésben betölteni. Az Akadémia biztosítja a városdiplomata utánpótlást, egyetemi hallgatókat, valamint a közelmúltban végzett diplomásokat vezet be a nemzetközi igazgatás és városdiplomácia világába.

Kendernay János, a főpolgármester városdiplomáciai főtanácsadója

Vonzó és piacképes oktatási tartalom, kiváló előadók és szorgalmas, motivált hallgatók, mindez már a Budapesti Városdiplomáciai Akadémia első, 2020-2021-es évében adott volt. Az akkreditált felnőttképzés keretében ezekre az alapokra építve folytatjuk a közös munkát, az államok közötti kapcsolatok sokszínű világával ismerkedve a hallgatókkal együtt feltárjuk a városdiplomácia sajátos feladatait és eszközeit.

Balázs Péter, A Budapesti Városdiplomáciai Akadémia Szakmai Igazgatója

Képzési program

A diplomácia szakterületei

A nemzetközi partnerek ismerete

A diplomácia technikai eszközei


Megnyílt a jelentkezés a Városdiplomáciai Akadémiára!

Tudj meg többet az októberben induló Városdiplomáciai Akadémiáról!